Éjjel valami különlegeset álmodtam. Talán még a tegnap esti hangulatom hatására történt mindez. Nagyon nehezen aludtam el, sokat gondolkoztam és csak sírtam, sírtam. Annyira szeretnék jó lenni, annyira szeretném ha helyre jönne a kapcsolatunk, ha jól éreznénk magunkat és ez a köztünk lévő szakadék, amit én keletkeztettem kicsit összébbhúzódna, átugorhatnék hozzá a másik partra és mosolyt varázsolhatnék az arcára. Fájdalommal tölt el a most mutatott érdektelensége, elutasítása.... Mai napig nem fér a fejembe, mert nekem se, hogy hogy csinálhattam azt, amit tettem, egyáltalán miért tettem, miért nem tudtam szimpla kiváncsiságomat ott mellette beszélgetéssel kielégíteni, egyáltalán mi a csudát foglakoztam azzal, hogy kivel beszél, amikor ott volt mellettem, figyelt rám is, és közben tényleg én mutattam semmilyenséget irányába, igazán éreztethettem volna, hogy esetleg lenne ötletem továbbszínesíteni azt az estét. Mert volt is ötletem.... De mégsem így tettem.... Bár egy kicsit féltem bármiyen kezdeményezéstől, visszafogottságot tartottam jónak a sokszori elutasítás után. Bár ne így tettem volna... Engednem kellett vola... Így történt. Sajnos. Nem tudom mi a jó, ha ezen morfondírozok még egy idejig és próbálom meggyőzni magam, hogy mi lett volna a leghelyesebb megoldás abban a szituációban, és könyörgök neki, hogy bocsásson meg, mindeközben azon "dolgozok" hogy jobb legyek a jövőben, vagy csendben "békén hagyom" és magamban rendezem a dolgokat s majd ő egy idő után meglátja, hogy igen képes vagyok jó lenni. A lelkiismeret, a szégyen azt mondja bennem, hogy igenis bocsánatot kell kérnem tőle, el kell mondanom szavakkal, aztán majd tettekkel, hogy megbántam és mennyire fáj nekem is, hogy őt megbántottam, pont Őt. Az eszem másik fele meg nyugalomra int. Hiszen ha nem szól hozzám, nem kívánja a társaságomat, csak "idegesíteném". Lehet neki meg így a jobb,most nem beszélni minderről. Nehéz, nagyon nehéz.
Szóval álmodtam valamit, ami különleges volt, de jó. Hiszek abban, hogy az álmok valóra válnak. Ezért babonából nem írom ide le. A délelőtt úgy ahogy eltelt. Készülődtem, hiszen sok év után ismét templomba készültem. Már múltkor invitált a lelkész úr, de most nagy szükségét éreztem annak, hogy megjelenjek Isten házában és Pünkösd ünnepe révén úrvacsorát vegyek. A nagy tiszteletes úr a lélek gyümölcseiről szólt mégpedig amelyek ezek az a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ismét ottan is volt időm erről szóló igét hallgatva magamba mélyülni, és talán sikerült átértékelnem sok dolgot. Megtisztulásról, erőről, kitartásról szólva, úgy éreztem, mintha nekem beszélnének,mintha közvetlenül hozzám szólnának. Annyira elgondolkodtam közben, hogy a mellettem levő kifele jövet mesélte, hogy kezdett értem aggódni, mert látta, hogy nagyon elbambultam és ijesztően hatott rá, ahogy rezenéstelen arccal néztem magam elé. Igen, sok minden lepergett előttem. Kifele jövet, az ajtóban meleg kézfogással , mosolyogva Áldás, békességet köszöntünk egymásnak, és lelkészünk erősebben megszorította a kezemet, majd ezt mondta: "Mert nem a félelemnek Lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." Még mindig ezen töprengek, hogy miért pont nekem, vagy miért nekem mondta ezt, amikor olyan sokan jöttünk ki, miért én lettem a kiválasztott? Talán egy jel volt ez is? Hogy ne féljek, hanem legyek erős és józanul gondolkodva legyek részese megújulásomnak? Ebéd utánra épp alvást terveztem, amikor megcsörgetett egyik ismerősöm, hogy van e kedvem egyet bicajozni. Volt is és nem is. Végül a kedves szavak és kellemes napsütés, friss levegő meggyőzött. Meg se álltunk a Balcsi partjáig, ahol megdöbbenésemre néháy kisgyerek már lubickolt a nem éppen meleg vízben, a parton is nagyon sokan napoztak. Vittünk mi is plédet, aztán egy kis tekerés, fagyizás után jól esett elnyújtozni a fűben. Valami nagyon jó,megnyugtató érzés árasztott el, ahogy hallgattam a víz csobogását és néztem a gyönyörű hegyeket a túloldalon. A Balcsi tele volt vitorlásokkal, szörfösökkel. Nagyon jót beszélgettünk. Hasznos volt számomra ez a nap. Több nap után sikerült megnevettetnie kedves ismerősömnek, bár azért nem tudtam igazán feloldódni, hiszen állandóan csak Ő és kettőnk utolsó találkozása járt a fejemben, nah meg az hogy vajon lesz e még minden olyan jó, mint egykor. Az eső kergetett minket haza. Sokáig tanakodtunk, hogy bekéne valahova menekülni, de elég csúnya vihar közeledett, így jobbnak láttuk minél hamarabb elindulni. Eléggé elfáradtam, és a végén meg már a sejhajomat annyira törte az ülés, hogy egy szakaszon jobbnak láttam gyalogolni. Minden nap kéne ez a majdnem 3 órányi friss levegő és a mozgás. Biztos, nagyon sok felesleges energiámat letudnám így vezetni, és még az egészségemnek is jót tenne. Annyira gyorsan hazaértünk, hogy megelőztük még az esőt is. Hazaérve kicsit kertészkedtünk, és megajándékoztam kedves ismerősömet egy aloe vera növénnyel, köszönetképpen a mai napért és azért hogy olyan sok mindenben segített nekem, és mellém állt az emúlt napokban. Most pedig alvás, de előtte nem maradhat ki egy kevéske olvasás sem.
Utolsó kommentek