Az élet egy játék

Egész héten arra vágytam, hogy végre hétvége legyen, és majd sort kerítsek végre a pihenésre. Végre, végre...Végre tegnap már nem kellett dolgoznunk, hiszen ünnep volt, azonban ugyebár mégsem tudtam pihenni. Ennek meg is lett az eredménye, óráról órára nyűgösebbnek éreztem…

Napról napra csak az tűnik fel nekem, hogy ismét úgy lett másnap, hogy elmaradt a blogbejegyzésem. Valahogy a kezdeti lelkesedésem alábbhagyott. Mintha egy kicsit kényszernek érezném, hogy nah megint írni kell, írni valamiről... Történések pedig minden nap vannak, ám mégis....…

Reggel, vagyis már délelőtt volt, amikor telefoncsörgésre ébredtem. Hirtelen fel se fogtam, hogy már 10 óra van. Ejh, jól elaludtam ma. Zsolt volt az. Hónapok óta nem keresett. Hello béjbi, kiabált bele a telefonba. Én meg csak álmosan hümmögtem, dörzsöltem a szemeimet, hátha…

Reggel a megszokottól sokkal nyugodtabban ébredtem. Végre kipihentnek éreztem magam, és a gyomrom sem fájt. Annak ellenére, hogy mégsem megyek vizsgázni, és így a tanulás is elhalasztható, mai napra még szabit kértem, és kicsit magammal is foglalkoztam. Végre sikerült…

Elég volt mára a száraz polgári jogból, másra vágytam. Szeretem József Attila verseit. A könyvespolcról leemeltem a kötetét és meggyújtott mécsesekkel világítva a szobámat, félhomályban olvasgattam. Közben el-elmerengtem sorain, az életen. Mindig ahogy olvasom, egyre…