Az élet egy játék

Nemrég értem haza. Csak elmentem hozzá, vittem a virágokat is a kiskertbe, vittem a finom édes mustot és szerettem volna meglepni finom süteménnyel... ahogy ígértem mind neki adjam. Ahogy megérkeztem a ház elé küldtem egy smst, hogy kérem engedjen be. De ahogy útközben telefonhívásomra sem, erre sem kaptam választ. Csak ültem az autóban és vártam. Hátha... közben meg a sírás fojtogatott, hogy miért kell nekem szenvednem... hogy lehetek ilyen hülye, hogy tönkreteszek mindent.. Nagyon bánt az egész. Bánt hogy ennyire távolságtartó, elutasító. Valahol tudom, hogy megérdemlem, csak ne fájna ennyire. Vagy kapnék más büntetést, vagy nem is tudom, de most rettenetesen őrlődök, úgy szeretném jóvátenni, és nem kapok esélyt rá. Nem érkezett választ Tőle, hiába hívtam, és hiába írtam neki. Kiszálltam az autóból megnéztem hátha nyitva van a bejárati kapu, de nem volt. Más idegent a házban nem mertem felcsengetni, hogy nyissák ki a kaput, mert ugyan mit mondtam volna, és nem hiszem hogy másokat még be kellett volna avatnom a kettőnk dolgába. Értelmét nem láttam annak, hogy tovább maradjak. Visszamentem az autóhoz, és elkeseredve elindultam haza. Nagyon megtanultam most a leckét. Mindent elfogok követni a jövőben, hogy ne bántsak meg ok nélkül embereket, és főleg Őt, mert nem ezt érdemli. Úgy éreztem minden rendben van, jól teltek a napjaink, és erre előjött a kisördög belőlem. Meg kell tanulnom jobban odafigyelni másokra, odafigyelni, hogy ne vádaskodjak, mert így tényleg elvesztem azokat, akik jelentenek nekem valamit. Jó leszek, megígérem. És ezt most átgondolva, megérdemeltem. Megmondta tegnap egyik kedves ismerősöm, hogy a férfiak nem szeretik az értetlen nőket, és ő is mérges lenne rám. Szedjem össze magam, nem vagyok én buta, hogy értetlenkedjek, és nem szabad túlreagálnom dolgokat, túlságosan felesleges problémákat, komplikációkat gyártok. Lehet igaza van, csak eléggé kikészültem ezekben a napokban. Lehet csendben kellett volna maradnom, távol tartani mindenkitől magamat, és lecsillapodni. Lehet akkor nem jött volna elő mindez. A saját problémáimat nem engedni, hogy másokon csattanjanak. Megtanulhattam volna már, hogy ha nincs jó kedvem, jobb ha inkább nem szólok senkihez. Azért valami arra késztet, hogy nem ez a megoldás, ahogy most van. Bár megérdemlem, de esetleg ha kibeszélnénk magunkból a történteket, ha tőle hallanám, hogy elcsesztem, most vitatkozás nélkül beismerném. Első reagálásomra tegnap elfogadtam, hogy nem kíván beszélni velem a hétvégén. Aztán én csak szerettem volna mindezt megbeszélni. Hagyni kellett volna, és nem keresni. Ám magamat néztem, mert nekem úgy lett volna könnyebb, ha kibeszéljük, ha szemembe mondja a hibáimat. De átértékelve ezt a két napot belátom, hogy nekem is tiszteletben kell tartanom mások kéréseit, mert mindennek megvan az oka, és nem vagyunk egyformák, és el kell fogadnom, hogy másnak lehet az a jó, ha leülepszenek a dolgok, higgadtan megérnek a gondolatok. Félek nagyon... Félek, hogy mindent ezzel tönkretettem. Kora délután skype-on próbáltam volna szintén beszélgetni vele, de azt mondta, hogy minden egyes mondatom, sms-em, telefonhívásom után plusz egy nappal tovább nem fogunk beszélni, és egyszer csak éreztem, hogy ideges lesz, és kilépett skype-ról. Annyira nem szeretné, ha mérges lenne rám, ha idegeskedne miattam. Összeszámoltam, akkor jártam kb. 15 napnál. Azóta még pár nappal megnőtt ez a szám. Elég komolyan hangzott ez, de remélem, tényleg nem kell kivárni ezt az időt, és hamar eljön az, amikor ismét nyelvet dugdosgatva, kacagva viccelődünk egymással, jó kedvünkben pajkosan hancúrozunk, és megértően, figyelmesen segítjük egymást, és vidámságot varázsolunk a hétköznapokba, valamint a hétvégékbe.Nagyon szeretném ha visszazökkenne minden a régi kerékvágásba. Mindenesetre én is most elcsendesedek. Elmerülök a gondolataimban, és magamba szállva helyreteszem magamban a dolgokat, hogy a jövőben tényleg ne okozzak fájdalmat én sem senkinek.

Ui: Itt mindenki előtt ígérem meg, hogy jó leszek, nagyon fogok vigyázni, és nem teszek, mondok a jövőben semmi olyat, amivel ok nélkül megbántanám, nem fogom felmérgesíteni, és igyekszek kontrollálni önmagamat és a hülyeségeimet. Mert tudom, neki egyáltalán nincs erre szüksége, és senkinek sincs.