Az élet egy játék

Tegnap esti korai bealvásnak köszönhetően sokkal pihentebben ébredtem ma reggel. Mivel ma nem mentem dolgozni, és csak később indultam Kaposvárra is, ráértem egy icipicivel tovább lustizni. Igaz így is felkeltem fél 7-kor :) Félálomban már a netet böngésztem, amikor rátaláltam valamire, amit elolvasva, kicsit kiakadtam. Nem éppen jó hangulatban indultam el Kaposvárra. Egész úton motoszkált a reggel olvasott dolog az agyamban. Jött velem a nagymamám is, így volt beszélgetőtársam az úton, igyekezett elterelni a gondolataimat. Egy bő félóra alatt már a kórháznál is voltunk. Nekem 10 órára kellett mennem a laborba aggregációs vizsgálatra. A regisztráció meglepően gyorsan ment, ahogy kihúztam a sorszámomat, máris szólítottak. Ilyen sem volt még, pedig elég gyakran megfordulok ott. Mivel a regisztrációra több időt kalkuláltam, így bőven időben voltunk. Bíztam abban hogy ha már előbb érkeztem, talán megcsinálják a vizsgálatot, de nem. Kénytelen voltam várni majdnem 1 órát. Végre 10 óra lett, ahogy mehettem volna vérvételre, az asszisztens belém kötött, hogy én nem regisztráltam. Többször elmondta, hogy ő addig nem csinál velem semmit, amíg vissza nem megyek regisztrálni. Mondtam neki ne vicceljen, ott kezdtem a 471-es sorszámmal :) Telefonált egyet kettőt, visszanyomozta, hogy tényleg a 6-os pultnál beregeltem. Nevetséges volt az egész szituáció. Mint utólag kiderült a kis csajszi, aki már akkor nekem is nagyon kezdőnek tűnt, elcseszett valamit, és ezért nem láttak a rendszerben. Ennél már csak az volt kellemesebb, amikor a nővérke annyira sietett levenni a vért, hogy nem a vénámba szúrta a tűt, és kétszer háromszor megforgatta a tűt a karomban, persze azzal semmit sem törődve, hogy sziszegek a csípő fájdalomtól. Ahogy itt végeztünk a mamimmal elmentünk az ő orvosához az eredményéért, amit egyszerűen, sem a főorvos, sem a labor, se senki nem talált meg. Elveszett. A vizsgálatkérést jelezte a gép, de egyszerűen az eredmény, aminek már napokkal ezelőtt meg kellett volna érkezni, felszívódott. Azzal persze már senki nem törődött, hogy ez nekünk még egy utunkba kerül majd, ami pénz és idő. Mert hiába kértem, hogy mi lenne ha már most ott vagyunk csinálják meg ismét, a válasz csak ennyi volt: "most túl macerás lenne, majd legközelebb, 1 hónap múlva" Igaziból nem értettem, mi lehetett benne a macera. Egészségügy? Katasztrófális! Ezek után indulhattunk végre haza. Hazafelé, bementünk az Obiba, és 2 nagyon szép óriás cserép krizantémot vettünk. Eszembe is jutott mindjárt Kiskertész, hogy mennyivel szebbek lennének ezek a nagyobb virágok a cserepekben, mint amiket hétvégén vettünk. Nah majd lehet, ha kiérdemli, legközelebb, ha megyek viszek neki ilyet is. :) Viszonylag hamar hazaértünk. Egész úton csörgött a telefonom, kollégák hívogattak, hiszen ma ők partiztak kint a pincénél. Nagyon nem volt kedvem utánuk menni. Elég volt a mai napból, amúgy sem bírom ezeket a jópofizós összejöveteleket, főleg ha látom, hogy azok akik máskor elmondják mindennek egymást, ilyenkor meg bájolognak egymással. Nem is mentem, inkább itthon maradtam és tanulgattam. Bár sok kedvem ahhoz sem volt, de azért 5 tételt legyűrtem. Gyorsan eltelt ez a nap, hamar este lett.