"Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked." /Paulo Coelho/
Reggel. Kényelmes ébredés. Következmény: munkából elkésés. Talán alig töltöttem egy órácskát bent a hivatalban, máris mehetnékem támadt. A délelőtti órákra volt megbeszélve, hogy elhozom a kész szakdolgozatomat a könyvkötőtől. Nagyon szép lett, elegáns fekete bőrkötés arany színű betűkkel. Megőrizve szerénységemet, nem igazán akartam mutogatni a kollégáknak, de miután megjegyezték, hogy milyen vagyok, hogy meg se mutatom nekik, így kénytelen voltam bevinni. Nem vagyok az a típus, aki bármivel is szeret büszkélkedni, inkább csendesen elvagyok és megtartom magamnak az "új" dolgokat. Ebéd után aztán belehúztam a munkába. Gyorsan eltelt az idő. Siettem haza, mert itthon sok elintéznivaló várt. Ám előtte még beugrottam Nitához, hogy egyeztessünk egy időpontot egy kis frissítő masszázsra. Péntek lesz a napja. Kellemes társaságba cseppentem, leültettek, aztán maradtam egy kis csevelyre. Rika épp Párizsból jött haza ezen a hétvégén, és élménybeszámolóját hallgatva szép emlékeket elevenített fel bennem. Jajjj, de szeretnék én is még egyszer elutazni amoda. Itthon előkészültem a másnapra, összepakoltam a cuccaimat, hiszen csütörtökön Pécsre utazunk. Aztán fáradtan eldőltem Dr. House-t nézni. Ugyan miért nem meglepő, hogy bealudtam? :)
Utolsó kommentek