Az élet egy játék

Nicsak, talán újból rendszeressé válik a blogírás? Fogadott tegnap éjjel egyik kedves ismerősöm. Majd meglátjuk... Mindenesetre ma ismét késztetést éreztem arra, hogy írjak pár sort. Nemrég estem haza, vagyis gurultam kétkeréken szokásos esti bicajos körutamról. Meg kellett állapítanom, hogy már nem is töri annyira a hátsó sejhajomat az ülés, mint az első napokban. Bár azért még, ha friss popsival ülök rá, érzem egy kicsit, de az élvezethez ez a csöpnyi fájdalom még kell is ;) Reggel talán kicsit nyugodtabban ébredtem. Kinyitva csippás szemeimet tudatosult bennem, hogy végre hosszú napok után ez volt az első éjszaka, amit forgolódás, és felébredés nélkül sikerült átaludni. Kicsit lustiztam, aztán igyekeztem mihamarabb összeszedni magam, mert várt rám az "agytorna". Egész nap a szakdolgozatomat írtam. Néha elmerengtem, az ablakon beragyogó napsugarak csalogattak kifele, de kénytelen voltam megfegyelmezni magam, és ellenállni a csábításnak, különben nem haladtam volna iylen jól. Azért a délutánba belefért egy kevés szunyókálás is, ami érezhetően jót tett az agysejtjeimnek. Mindjárt gördülékenyebben haladtam, annyira, hogy a kötelező 40 oldalt már 14 oldallal túl is szárnyaltam és még nincs vége. Bár már nem sokat tervezek írni, még van egy két félbemaradt gondolat a buksimban, aztán némi formázás és készen is leszek vele. Talán ha holnap is ilyen ügyi leszek, akkor sikerül befejezni. Bár holnap már nyuszis ünnepet tartunk, jönnek a vendégek, én is megyek vendégségbe, de majd ha nem máskor éjjel befejezem. Nah, meg persze még a mai éjszaka is előttem áll. Viszont ilyen még talán nem is volt, hogy én itthon ne vegyem ki a részem a húsvéti készülődésből. Évek óta én szoktam festegetni a tojásokat, mindig segítettem sütit sütni, de most idén ez elmaradt, mert úgy belemerültem a dolgozat írásba, hogy amire feleszméltem már anyu megcsinált mindent. Őszintén most kicsit nem is bánom, mert az egyetem most fontosabb nekem, de azért a hangulata, a ráhangolódás az ünnepre hiányzik. Múlt héten igaz még nagy terveim voltak, hogy valakit meglepek csupa finomsággal, de mivel most mosolyszünet van köztünk, így neki se álltam, mert lehet nem is találkozunk :( Azért az alapanyagok megvannak, majd talán lesz még alkalmam kedveskedni neki ezzel. Bár neki is készültem nyuszis meglepivel, de ha mégse lenne rá lehetőségem hogy átadjam, akkor talán majd máskor megengedi, hogy csak úgy odaadjam neki. De erről nem is írok többet, mert elég volt ennyire belegondolni, és máris sírok :( Nagyon sokat sírok mostanában, pillanatok alattt előbújnak a könnycseppek, óriási fájdalmat érzek, félek hogy elveszítettem Őt teljesen... Megyek pancsolok, aztán belemerülök a jogalkotásba, legalább lefoglalja a gondoltaimat, és addig sem agyalok a dinkaságomon.