Az élet egy játék

Csak tanulok, tanulok :) Szorgalmasan. Tegnapi blogom kimaradt, mert este a filmnézés közben bealudtam. Pedig nem így terveztem.... Sebaj, pár mondatban igyekszem most összefoglalni a történéseket. Ami nem igazán jelentős, hiszen mivel a nap túlnyomó részében ki se mozdulok a szobámból, nem is lehet semmi változatos sztorira számítani... Tegnap 11 óra fele szólt Tündi, könyvtáros ismerősöm, hogy megérkeztek a rendelt könyvek. Már vártam , hogy szóljon, hiszen péntekre ígérte őket. Egy kicsit azonban meg voltam lőve, mert egyetlen egy autó nem volt a háznál, így kénytelen voltam arra készülni, hogy tömegközlekedve kell elmennem a könyvtárba. A tanulással jól haladtam, így fél 2 fele el is indultam. Szerencsémre épp ahogy kiértem a buszmegállóba, jött egyik ismerősöm a kisfiával. Megállt az autóval, felvett és elvitt :) Mivel amúgy is úgy készültem, hogy legalább kiruccanásom alatt kint leszek a szabadlevegőn és kiszellőztetem a fejemet, nem engedtem hogy pont a könyvtár épülete előtt tegyen ki. Kicsivel messzebb, jó negyed órás sétára, megköszöntem a fuvart és elbúcsúztam tőlük. Akkor ez már nem is tűnt olyan jó ötletnek, mert feltámadt a hideg szél és cseperegni kezdett az eső. Nálam pedig esernyő sem volt. Azért szapora léptekkel megérkeztem a könyvtárba. Ezer éve voltam ott, nem mintha máshol másik könyvtárban jártam volna. Útközben azon is töprengtem, hogy vajon amióta mindenki számára elérhető lett az internet, megjelentek az elektronikus könyvek, a neten már mindent meg lehet találni, csökkent a könyvtári olvasók száma, és vajon mennyien lehetnek beiratkozva, meg egyik kérdés vetette fel bennem a többit. A hely alig változott az elmúlt tíz évben, bár mivel kicsit várnom kellett volt időm körbenézni. Az egyik asztalon láttam kiborítva egy 3000 db-os puzzlet, ami már félig ki volt rakva. Mint később megtudtam, hogy a könyvtári dolgozók kapták ajándékba és mivel egyikőjüknek sincs türelme rakosgatni, így a betérő olvasókra számítanak, akik ha kedvük van bármikor helyére tehetnek egy -egy részecskét. Mindjárt mondtam, hogy nekem is van egy idehaza, azonmód a dobozban, bontatlanul és szívesen felajánlom, ha felszabadul az asztal, hogy az enyémet is az olvasók kirakosgassák :) Az könyvátvételhez szükséges adminisztrációt gyorsan lezavartuk és elhozhattam ismerősömnek szánt órás szakkönyveket. Talán holnap át is adhatom neki, dejóóó lesz :) Amire végeztem kint már szakadt az eső. Ami egy kicsit elszomorított, mert még a hazafele jövő busz indulásáig be volt tervezve egy-két elintéznivaló. Mivel se esernyő, se kapucni kénytelen voltam hajadonfőn megtenni az utat. Amikorra visszaértem a buszmegállóba éreztem ám, hogy ez nem volt jó ötlet, mert már nagyon fáztam, tiszta víz voltam. A busz is késett. Addig persze volt időm magamban elemezgetni a mai kor tizenéves ifjúságát. Érdekes arcokkal találtam szembe magam. S, ami legmegrendítőbb volt, hogy az egyik kamasz, talán 15-16 éves lány lehet, még ismerjük is egymást, mert viszonylag közel egy utcában lakunk, hosszú tanakodás után "csókolmot" köszönt. Grrrrrr, alig emelkedett fel a vérnyomásom :) Nekem így köszönni, megáll az ész! Ez ám a trauma... Megértem ezt is, ejjjjjh :) Most ilyen idősnek nézek ki? Most mondjátok meg? :) Hazaérve jól felpörgettem a fűtést 28 fokra, mégis nehezen tudtam átmelegedni. Kicsit el is bóbiskoltam, aminek a vége hirtelen felriadás lett. Majd megejtettem egy gyors takaítást, mert már előre látom, hogy az elkövetkező napokban arra lesz a legkevesebb időm, így most még gyorsan megcsináltam. Aztán este már nagyon nem történt semmi, pihi, filmnézés, de ezzel kezdtem, úgyhogy most meg ezzel fejezem.