Köszönöm, hogy megkedveltetted velem Péterfy Borit :) Újabban szinte mindig csak őt hallgatom. Szinte minden számát kivülről tudom már.
Tegnap hazahoztam egy kis munkát, aminek elvégzése és a közbeni skype beszélgetések úgy leszívták az energiámat, hogy este már nem volt kedvem nekiállni blogot írni. Örültem, ha elnyúlhattam ágyikómban. Úgy terveztem, hogy ma majd bepótolom a kimaradást, de most azt nem tudom, hogy az én agyam ilyen hülye, vagy csak ennyire szétvagyok esve, de már jópár perce azon gondolkodok, hogy mit is írjak a tegnapról, vajon mi történhetett. Valószínű semmi nagy traumát, vagy különösen élvezetesebb dolgot okozó esemény nem zajlott, hiszen akkor talán maradandóbb nyomot hagytak volna emlékeimben. Mindenestre elkezdem a mai nap történéseit, aztán lehet csapongóvá válok, mert beugrik némi foszlány :) Uppsz :) Ez az.. nah de a munkahelyi dolgokról most nincs kedvem írni... Egy biztos, hogy egyes kollégák, nem szívesen fogadják az őszinteségemet és a véleményemet.... Nehezen viselik a kritikát. Erre mondta kedves ismerősöm, hogy ne csodálkozzak ezen, hiszen én fiatal vagyok és nekik pedig egész életük a közigazgatásban fásult meg.... Véleményem, hogy az egész közférát fiatalítani kellene, huszon, harmincévesekkel a versenyszférából feltölteni, akik kicsit felpörgetnék ezt a rendszert.... Szóval ott tartottam, hogy tegnap este közel 3/4-ed óra hosszát lapátoltam a havat, hogy ma hajnalban ki tudjak autóval állni az udvarból. Ahogy elindultam először még fel sem tűnt, hogy veszélyes közlekedni, mivel jégpáncél borítja az utat. Csak arra lettem figyelmes, hogy a szembejövők meglehetősen lassan jönnek, és ahogy utolértem egy autót az is a negyvenes tempóját tartotta. Azért csúszásmentesen beértem a dolgozóba. A nap e részéről inkább nem tennék egyéb megjegyzést, sírni tudtam volna.... Aztán a folytatás sem lett jobb. Beszéltem Kiskertésszel a hétvégéről. Bíztam benne, hogy hátha helyrerázódnak a dolgaink, segít a találkozó visszaterelni a megszokott irányba a közös dolgainkat.... Szerintem mindkettőnknek jót tenne és jó lenne. Sajnos eléggé rideg és elutasító választ kaptam, "nincs értelme". Most mondjátok meg mit tegyek? Olyan kegyetlen érzés ez a folyamatos elutasítás, amikor én tényleg mindent megtennék, hogy kiengeszteljem és hogy a jövőben soha soha ne forduljon elő, hogy a ziziségem miatt felbosszantom az alaptalan hülyeségemmel. Nem szeretném elveszíteni. Belémvésődött, hogy nagy a tétje a meggondolatlanságomnak és félek is nagyon... Nyugtalanít ez a bizonytalanság. Úgy szeretném bebizonyítani, hogy tudok "jó" lenni és képes vagyok az is maradni, ahogy elhatároztam az elmúlt napok iszonyatos szenvedéseiben. Mert nagyon bánt ám... Azóta nem telik el olyan nap, hogy ne sírnám el magam elkeseredettségemben. Már nem csinálhatok vissza dolgokat, de úgy szeretném mégegyszer átélni azokat a kiegyensúlyozott, felhőtlen, nevetős napokat vele, ami korábban volt. Van értelme az egész kapcsolatunknak... Szerintem ő is jól érezte magát. Csak egy kicsit bízna és hinne bennem újból :( Tündér is tudok lenni... És ezt szeretném bebizonyítani neki is, hogy nem vagyok javíthatatlan. Mert az újabb leckét is megtanultam... Belémvésődött mélyen. Délután fodrászhoz mentem. Azt hittem majd az új frizura és Zsóka kicsit jobb kedvre derít, de nem így lett. Kifele igaz mosolyogtam mindenkire, de belülről emésztett nagyon sok dolog. Sok mindenben tanácstalan vagyok, egyedül képtelen vagyok meghozni ezeket a döntéseket. Hiányzik az a személy, akinek a véleményére mindig adhattam, és akinek tanácsai sokat jelentettek számomra, mert ő mindig jól meglátta a dolgokat. Zsóka kitalálta, hogy csavarjuk be a hajamat, mert már klassz hosszú és varázsol nekem kreatív friurát :) Hát először ijedtemben számomra is meglepő határozott nemet mondtam, de aztán meghozta a kedvemet. A szárító alatt eltöltött 25 percben volt időm egy két dolgon nyugisan elgondolkodni, főleg hogy a berregés elég álmosítóan hatott rám, és voltak olyan pillanatok, amikor alig bírtam kinyitni a szemeimet. De a frizura szuper nőcis lett. Annyira sikerült, hogy utána a következő állomásomon egyik kedves ismerősöm nem felismerve hullámos fürtjeimtől illedelmesen lemagázott :) Hazaérve gyorsan ettem egy-két falatot, mert ma valahogy addig az is elmaradt. Aztán rámtört az álmosság. Az elmúlt napokban elég gyakran érzem ezt. Depresszió? Fáradékonyság? Idegi alapon kimerültség? Kénytelen voltam lepihenni kicsit, majd egy bő félóra alvást megejteni, mert iszonyatosan ragadtak lefele a szemeim. Aztán már megint olyan hamar este lett... Azt hiszem egy kis pancsi, és folytatom az alvást. Ha nem jön közbe semmi, akkor holnap szombat lesz, végre hétvége!
Ui:
"Olyat szeretnék veled,Amit csak veled lehet,
Amit mással nem lehet,
Amit mással nem merek
Egy olyat akarok veled,
Amit csak veled lehet,
Amit csak veled lehet...
Az ész pörög az álmokon,
A minden éledve figyel,
Fény csurog az államon,
Újraélesztőt játszik a vágyakon..."
Utolsó kommentek