Hajnalban amikor felébredtem és meghallottam az esőcseppek kopogását, már éreztem, hogy ez a mai nap sem lesz igazán fényes. A szürke, esős idő még jobban kedvemet szegte a munkától. Legszívesebben itthon maradtam volna. Begubózva a szobámban aludtam volna. Sajnos ezt azért nem engedhettem meg magamnak, vártak bent. Jött is Öcsi értem, akin szintén láttam, hogy nem sok kedve van ehhez a mai naphoz. Munkahelyig alig váltottunk pár szót, mindketten elvoltunk a saját kis gondolatvilágunkban. Pedig ilyen talán még nem is volt, amióta együttjárunk dolgozni. Általában végigbeszéljük az utat. Különösképpen én csacsogok, és jólnevelt férfi létére türelmesen hallgatja történeteimet :) Nah azért ennyire nem szoktam nyomás alatt tartani, mert ő is elmondja közben a véleményét mindenről. Amikor beléptem az irodámba, hirtelen óriási feszültség lett urrá rajtam. Kezem is remegett, a szívem meg majdnem kiugrott. Szét tudtam volna robbani. Mi volt az oka? Csak sejtéseim vannak... Próbáltam a munkával elterelni az érzést, de nem sikerült. Már amikor valaki szólt hozzám azt hittem szétrobbanok, vagy csak ha meghallottam egy hangot. Nem is nagyon viseltem, amikor kolléganőm odajött hozzám beszélgetni. Egyedül szerettem volna lenni. Aztán előrelátóan szépen megkértem mindenkit, hogy ha lehet ma nagyon ne szóljanak hozzám. Voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben elmenekültem volna, csak sírtam, sírtam volna... Sajnos akaratlanul éreztettem másokkal is a bennem megbújó feszültséget. Azt hiszem hiányzott ma valami nagyon.... Persze mindenki más dolgozott ezerrel, pörgés volt. Virtuális kommunikációm, ami esetleg elterelte volna feszült érzéseimet nem akart összejönni. Senki nem ért rám. Bántott még valami más is. A bizalomhiány... ok nélküli kételkedés szavaimban. Mindehhez képest gyorsan eltelt a mai nap. Egy kellemes meglepetés azonban történt. Telefonon kerestem volna a szomszéd település polgármesterét, amikor egy nagyon ismerős hangú fiatal srác vette fel a telefont. Bemutatkoztam, és erre csak azt hallottam újjongva, hogy te az a Csilla, vagy aki...Ekkor hirtelen megvilágosodtam. Dávid volt az, akivel egy főiskolára jártam és nagyon sok éjszakát átbuliztunk az E klubban és a kollégium folyosóin :) Állandó útitársak voltunk Baja felé és vissza. Amióta lediplomáztam, szerte szét ment a társaság, nem hallottam felőle semmit. És erre most tessék, itt dolgozunk egymás melletti településen. Fura ez az élet. Azt már akkor nem is mesélem, mint ahogy kiderült a trécselésünkből, hogy rendszeresen átjár hozzánk a hivatalba, csak valahogy eddig még nem futottunk össze. Nagy volt a meglepetés és az öröm is részünkről. Megígérte, hogy legközelebb mindenképp bejön hozzám egy teára :) Szerintem lassan nyugovóra térek. Megfogadom Imho tanácsát és lefekszek aludni, abből baj nem lehet :)
Hmmm... Szép álmokat... Őrizzük a magunkét és másokét is... Itt is, ott is...amott is :) Én is őrzöm valakijét. Bár lehet ezért alszok olyan éberen mostanában, mert igyekszek eközben vigyázni az Ő nyugodt álmára.
Utolsó kommentek