Az élet egy játék

Délután 4-ig bírtam a négy fal közé bezártságot. A tanulás sem ment már. Kellemesen cirógatottak a nap sugarai az ablakon keresztül, vágytam kifele. Nagyon szép nap volt ez a mai. Hívtam egyik kedves ismerősömet, hogy menjünk el valamerre, mert nem bírok itthon lenni. Kapott az alkalmon, és negyed óra múlva meg is érkezett értem. Célba vettük a fonyódi kilátót. Az autót leállítva a parkerdőn keresztül, makkokat gyűjtve, mókusokat lesve, kacarászva megmásztuk azt a nagyon meredek dombot :) Majd a domb tetején előttünk állt a híres Siposhegyi kilátó. Egy kis szusszanás után elindultunk felfele a magasba. Megszámoltam 76 lépcsőfokot kellett a meredek csigalépcsőn megtenni, amire a szemünk elé tárult az egész Balaton, szemben északon a badacsonyi hegyekkel, Révfülöppel és körülöttünk a déli part környező településeivel. Csodálatos látvány volt. Messze, magasan mindentől... Ketten voltunk, sehol senki járt arra. Csak ültünk törökülésben és kellemeset beszélgettünk az életről, az emberekről. Hallgattuk a csendet és néha félelmetes volt, ha icipicit erősebben fújt a szél érezni lehetett a torony kilengését, a fémváz mozgását. Lefele ágas-bogas ösvényen, olykor-olykor majdnem hogy gurulva jutottunk vissza az autóig. Hagytam magam meginvitálni egy fagyira, majd sétánkat a parton folytattuk. Szintén csend, nyugalom uralta a partot. Egy-két horgász pecázott csak. A víz csobogása, a lágy hullámok csapkodása, a lemenő nap sugarai, a sok-sok vitorlás bent a tó közepén, a sirályok szárnyalása, vadkacsák és hattyúk úszkálása káprázatos volt. Békességet sugallt minden, a nyugodt természetet. Nem volt sok kedvem hazajönni. Szerettem volna tovább kint lenni, de kezdett beesteledni és nagyon lehűlt a levegő. Túlságosan nyáriasan voltam öltözve, és fáztam. Ám a délutáni szabadság miatt így az estére maradt még 2 tételem, úgyhogy most kaja, fürdés, és alvás helyett tanulás :)