Az élet egy játék

Eltelt jó pár nap iromány nélkül... Ennek egyszerűen csak az az oka, hogy szigorú voltam, szobafogságra ítéltem magam, és csak tanultam.. Nem történt semmi velem, nem voltam semerre. Bár ha tegnap azt a kicsi szabadságot nem engedtem volna meg magamnak, akkor valószínű ma reggelre a zárt osztályon kötöttem volna ki. Egyre nehezebben viselem, hogy mindjárt elérkezik a szerda. Már csak 3 napom van, és még ismételni kell azt a 90 tételt, mert akadnak még homályos foltok. A vizsgának pedig sikerülnie kell. Érzem, hogy agyilag is kimerülök. A reggeli ébredések egyre nehezebben mennek. Kezdek nagyon nyűgös is lenni. Tegnap is az voltam. Lementem Kiskertészhez. Biztos nagy türelem kellett hozzám. Nem éppen a szituációknak megfelelően viselkedtem olykor-olykor. No, meg úgy nem szeretem amikor ki van számolva az idő. Sokkal felszabadultabb tudok lenni, ha nincs előttem időhatár, nem kell x időre sietni sehova. Jobban szeretem, amikor nyugisan lehet egymásra figyelni, hiszen viszonylag kevés időt töltünk együtt. És néha hiába szeretném, hogy az a kis idő is frenetikus legyen, nem jön össze, mert már azon agyalok, hogy mindjárt indulni kell haza. Tegnap is ugyanez volt. Nekem is haza kellett jönnöm, és neki is programja volt, így is késett szerintem kb. 2 óra hosszát. Ami miatt megint én éreztem rosszul magam, engem zavart, hogy lehet "miattam" nem ért oda a megbeszélt időre. Mondjuk kicsit vigasztal, hogy Kiskertész sem elrontója semmi jónak, és ő csak jót akart magának és nekem is azzal, hogy későbbre időzítette a programját. :)

Ám egy valami nem esett jól tegnap. Neki még nem volt alkalmam elmondani... Mielőtt útnak indultam volna hazának elvittem az ismerőseihez. Közben telefonált az egyik ügyfele is, aki nagyon nehezen tudott megérteni bizonyos dolgokat. Az idő meg csak szaladt, arra vártunk mindketten, hogy telefont le lehessen tenni, és haladjunk. Amikor végre befejezte a beszélgetést, gyorsan kipattant az autóból, talán annyit mondott jó utat, és ennyi. Azt sem mondta, hogy ha hazaérek csörgessem meg, pedig azt mindig szokta kérni, hogy tudja rendben megérkeztem. És amikor megjegyeztem neki, hogy még puszit sem kapok, bezárta az ajtót, mint aki meg se akarta hallani és elindult fel ismerőseihez a házba. Én meg csak pilláztam, hogy most miért van ez?? Nem esett jól :( Próbáltam a nyűgös állapotomra fogni, hogy biztos azért érintett érzékenyebben, de még ma reggel is eszembe jutott.