Az élet egy játék

Péntek. Végre hétvége. Még jó hogy ezeken a napokon csak 1 óráig tart a munkaidőm. Látványos munkaundorban szenvedett mindenki. A nap slágere a "menjünk már haza" lett. Csak tébláboltam egész nap, nagyon mehetnékem volt. Nem mintha itthon valami élvezetes program várt volna... Siettem azért haza. Tojásos nokedlit készített nekem a nagymamám ebédre finom fejes salátával, és azt én nagyon szeretem. Teljesen rávoltam izgulva :) Majd tele pocakkal jól esett volna egy kellemes alvás, de nem engedhettem meg magamnak, mert ha péntek akkor takarítás, mosás, és ma még főzés is be volt tervezve. Már majdnem végeztem mindennel, amikor csörgött barátnőm, hogy van e kedvem elszaladni vele erre arra. Volt is, meg nem is. Ám hagytam magam elcsábítani. A kiruccanásunk kicsit hosszabbra sikeredett a tervezetnél, már este volt amikor hazaértem. Valahogy olyan kedvetlennek éreztem magam végig, igaz mosolyogtam, de belülről zavart sok minden. Igaziból még mindig a pár héttel ezelőtti tetteim okozta jelenlegi helyzet szomorít el. Annyira szeretném helyretenni a dolgokat, de nem csak helyretenni, hanem azon lenni, hogy jól működő is maradjon. Úgy szeretnék találkozni Vele. Biztos nagyon jól éreznénk magunkat, kedveskedni szeretnék neki, lesni minden kívánságát, odafigyelni rá... Csak tudnám bebizonyítani, hogy igen fontos nekem, és soha többet nem akarom őt megbántani, toleráns leszek irányába, és megbecsülöm őt, és ha megkér valamire akkor nem mint a birka cselekszek, hanem megértem kérését... Részemről ezek nem csak ígéretek, nem csak szavak, hanem belémvésett elhatározások. Este már aztán nem volt kedvem igazán semmihez. Viszonylag korán bealudtam, de éjjel valami nagyon rosszat ámodtam, így többször is felébredtem.