Az élet egy játék

Hajnalban 5 órakor ébredtem. Gyors készülődés után már frissen indultam ki a buszmegállóba. Pécsre utaztam. Tanakodtam rajta, hogy lehet inkább autóval kéne mennem, de aztán mind anyagi, mind praktikussági szempontból gyorsan meggyőztem magam és maradtam a tömegközlekedésnél. Utitársam is volt, aki élvezettel áldozta fel szabadnapját erre a kiruccanásra. Már reggel 9 óra előtt leértünk Pécsre. A múltkori látogatásom óta alig változott a helyzet. Mintha 1 hónap alatt az építési munkák ugyanott tartanának, sőt egyre több a feldúlt utca és épület. Első utunk az egyetemre vezetett. Igaz a konzulensemhez csak ebéd utánra ígértem magam, de bepróbálkoztam hátha mégis sikerül kora reggel elcsípni. Hát nem voltam elég korai, mert már viszgáztatott. Maradt helyette a nosztalgia reggelizés az egyetem büféjében. Aztán nyakunkba vettük a várost. Vajon mi az aminek ma sem bírtam ellenállni? Hát a vásárlásnak :) Mielőtt a lelkiismeret el kezdett volna bennem dolgozni, hogy a fene se tudja már mennyiszer tízezer Ft-ot költöttem magamra ebben a hónapban, gyorsan meggyőztem magam, hogy ezt a tutti szép nyári cipőt most kell megvennem, mert ha nem teszem, megbánom. Így ismét bővült a cipőtáram. A fehérneműs üzletet már meg se merem említeni... naná hogy ott is beszereztem egy nagyon szép fehér szettet, ráadásul kiváló minőséget a megszokottakhoz képest egész barátságos áron. Csak úgy szaladt az idő, fél 12-kor kellett visszaindulni a tanszékre, nehogy most meg lemaradjak a konzulensemről. Kicsit várnunk kellett, de sikerrel jártam. Miközben aláírta a konzultációs lapomat, nagyon mókásan telt az idő. Ezek a tanárok vizsgán miért nem tudtak ilyen jófejek lenni? :) Ezek után következő utam a tanulmányi osztályra vezetett. Igaz még a szakdolgozat megvédése hátravan, de az ígéretek szerint nagyon rugalmasan fogjuk azt kezelni, így bátorkodott nekem a to-s ügyintéző előszervezni a diplomaosztó ünnepségemet. Lepapíroztunk mindent, megkaptam a csekkeket, már csak egy pár fehér kesztyűt kell beszereznem. Ezt is elintézve nyugodtan dőltem hátra. Isteni ebédben volt részem, finom almaleves és sajtmártásos csirkemell rizzsel. Nyami. Majd az autóbusz indulásig kellemeset sétáltunk. Egy kis sütizés is belefért kedvenc pécsi cukrászdámban. Jól eltelt ez nap. Hazafele el is aludtam a fáradtságtól. Itthon már a ház fele sétáltam TT-vel, aki kiváncsian érdeklődött, hogy merre jártam. Elújságoltam neki, hogy Pécsen, és csak faggatott tovább, hogy milyen céllal. Hát ezt is elmondtam neki, és hozzátettem, hogy mennyire jó érzés így felszabadultabban gondolni az egyetemre, látni már az alagút végét, és érezni, hogy nemsokára megkapom azt amiért megküzdöttem. Gúnyos mosolyt vágott és flegmán beszólt, hogy "volt már így más is". Hangnemében talán az irigységet éreztem, de mindenestre nem örült az én örömömnek. Szerintem aki igazán értékelné más boldogságát, nem így reagált volna erre. Sajnálom, hogy ő nem jutott el idáig, de csak magának köszönheti, hogy anno nem tudta, nem akarta befejezni az egyetemet, aztán kifutott az időből és minden esélye elszállt. Miután igy beszólt, nem sok kedvem volt hozzá szólni, alig vártam, hogy a kapunk előtt elköszönjük. Ezen morfondírozva bent a házban anyuék vidáman fogadtak és kiváncsian várták élménybeszámolómat a mai napról. Mostanra meg épp itt az ideje, hogy pihengessek.