Az élet egy játék

Reggel nagyon korán akartam felkelni, hogy még a munkába indulás előtt tanulok egy keveset. Ami nem jött össze, mert valahogy a tegnapi késői lefekvés miatt egyszerűen nem bírtam kiszállni az ágyból. Jól esett lapítani, összegubózni és csak úgy lenni. Egyfolytában még mindig azon agyaltam, hogy vajon hova tehettem el a fülbevalómat. Újból újból átnéztem mindent, amikor épp a tegnapi tételeimet akartam összepakolni, és egy sugallat azt mondta, hogy pörgessem át a papírkupacot is. Öszpontosítottam, hogy ott kell lennie, és tessék, ott is volt. Meglett a fülbevaló! Juhéjjj :) Utána gondolkoztam, hogy agykontrolon tanultam, hogyha valamit keresek és egyfolytában azt hajtogatom, hogy nem találom, nincs meg, akkor tutti biztos nem is fogom megtalálni. Az optimista keresésnek viszont mindig jó eredménye van, hiszen tudatomba azt programozom, hogy úgyis sikerül megtalálni. Így álltam ma reggel az egészhez és beigazolódott mindez. Nagyon örültem, mindjárt fel is vertem az egész házat. :) Még a könnyeim is kijöttek, egy nagy megkönnyebbülést éreztem. Ezután vidáman indultam dolgozóba. Bár sok kedvem nem volt a munkához, kevésbé éreztem magam türelmesnek, és szabályosan egyes személyek jelenléte irritált. De nagy levegőt vettem, tettem vettem a dolgomat és így utólag visszagondolva nagyon gyorsan eltelt ez a mai nap is. Délután egy kis szusszanás után újabb küzdelem várt. Ahhoz, hogy friss fejjel, összeszedett gondolatokkal érkezzek a testületi ülésre, eldöntöttem, hogy gyalog megyek. Egy kis séta senkinek sem árt, no meg lusta voltam kinyitogatni azt a sok kaput, ahhoz hogy ki tudjak állni az autóval. Jól esett a séta, igaz kicsit kipirosodtam a mínusz 8 fokban, de megérte. Az ülés elején már érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Páran próbáltuk lazára venni a formát, de polgármester szúrós tekintete után én is jobbnak láttam ha visszább veszek. Ugyanis az történt, hogy a szomszéd települések képviselői nincsenek megelégedve a hivatal munkájával, vagyis véleményem szerint inkább személyes kérdésekről van szó és konkrét emberekről kellene beszélni. Éreztem, hogy itt nem a költségvetési hozzájárulás mértékéről van szó, hiszen az szóba sem jött, nem a konkrét létszámleépítésről, teljesen másról... Nyugtatgattam is a mellettem ülő körjegyzőségi dolgozót, hogy ne aggódjon nem fogunk senkit kirúgni... nem erről van szó. De nem igazán akart hinni nekem. Őszintén azért mint máshol dolgozó köztisztviselő részben átéreztem az ő helyzetét is, hogy felmerül benne, hogy a mostani esetben tényleg kevés létszámú apparátus leépítése esetén mi vár rájuk. Aztán amikor kiéleződött a helyzet, szó szót követett, mindenki számára világos lett, hogy a legnagyobb probléma nem a hivatali dolgozókkal van, hanem annál inkább a vezetőjükkel. Aki elég érdekesen reagálta le az őt ért támadásokat. Lapítva hallgatott és a jegyzőkönyv sorai mögé bújt, még a szavát sem lehetett hallani. Kicsit szánalmas helyzet volt. Átpörgött az is az agyamon, hogy én mint leendő vezető, hogyan reagáltam volna le az adott helyzetet. Egy biztos, hogy nem így... Nah a partalan vita vége, csak megnyugvás lett. A látszat legalábbis ezt mutatta. Aztán kettesben séta hazafelé. Vagyis inkább gyors gyaloglás volt ez a didergető hideg miatt. Egy kellemes forró fürdő után már itt lapítok ágyikómban... Asszem ma korai alvás lesz, eléggé kimerültnek érzem magam.