Túl 250 km-en... Hiszen ma hirtelen elgondolásból felkerekedtünk és leutaztunk Pécsre. Biza, biza... Kicsit tartottam a szakadó esőtől, de megpróbáltam hinni az időjósnak, hogy délután Pécsen nem lesz csapadék. Állítása majdnem beigazolódott, pár percnyi szemerkéléstől eltekintve kellemesen megúsztuk. Konkrét tervek nélkül vágtunk az útnak, mindent a spontaneitásra bíztunk. Közel 1, 5 óra autókázás után gond nélkül megérkeztünk. Parkolás gyorsan és jó helyen sikerült. Mindenhez közel és semmitől nem távol. Sétánk során első megállónk a Kossuth tér volt. Ahol mindjárt bele is cseppentünk Európa kulturális fővárosának egyik fesztiváljába. Határon inneni, határon túli magyarok mutatták be még élő hagyományaikat, szokásaikat és helyben előállíott termékeket lehet fogyasztani illetve megvásárolni.

A folklórfesztiválnak azt a címet adták, hogy : Teret a Vidéknek! Úgy éreztem a szervezők elérték a céljukat ezzel a rendezvénnyel, széles körben sikerült megmutatni a magyar vidéki kultúra értékeit. Majd továbbsétálva kicsit időztünk a megszépült Széchenyi téren, aztán majdnem egyszerre mondtuk ki, hogy mi lenne ha bemennénk a Dzsámiba. Nagyon rég voltam bent, többször készültem már, de valahogy eddig mindig elmaradt. Kedves hölgynek köszönhetően belépőjegyet sem kellett fizetnünk. Szerencsénkre sikerült hozzácsapódni egy turistacsoporthoz, akiknek idegenvezetője tartalmas előadásban mesélt az épületről és a török uralom alatti időkről. Jól esett sétálni a városban, régi emlékeket feleleveníteni, kiszellőztetni a fejemet, elterelni a gondolataimat. A Nádor Galériában Pécsről elszármazott és már az ország különböző városaiban élő tervezők, dízájnerek alkotásait vehettük szemügyre fotókon. Majd egy nagyon szép, kaktuszokkal teli kirakat és finom édes illatt csábított befele minket a Szabó Marcipán Múzeumba. A megvásárolható, kisebb termékek mellett elkápráztatott az a sok kézműves finomság, amit a múzeumban láttunk, különböző rajzfilmfiguráktól kezdve Pécs legjellegzetesebb látnivalójáig. A sok gyaloglás után a jól megérdemelt ebéd következett. Hamár az Árkádban voltunk, így a shoppingolás sem maradhatott el. Vagyis elmaradt, mert végülis nem vettem semmit. Nem igen bírtam azt a fülledt levegőt, ami odabent volt, így kitaláltam, hogy a cappuccinót már egy általam kiválasztott helyen fogyasszuk el. Mindenképp tervben volt, hgy felkeresem ezt a kávézót, hiszen hallottam róla ezt azt és felkeltette az érdeklődésemet már csak azért is, mivel Felség kiállításának következő állomása is talán ez lesz. Kiváncsi voltam nagyon. Nem csalódtam, egy igazi underground helyre bukkantunk. Neve: Café Zacc. Kihasználva a helyet és a helyzetet mindjárt szereztem is kapcsolatot, bízva abba, hogy minél hamarabb megvalósul ez a kiállítás. A forró ital és a jókedvű beszélgetés után energiával feltöltődve nem hagyhattuk ki a Király utcát. Sok mindent szerettem volna ma még megnézni lent Pécsen, de ez a délután nagyon rövidnek és kevésnek bizonyult. El is döntöttük, hogy legközelebb mindenképp úgy készülünk, hogy lent alszunk. Hazafelé még bementünk a Plázába és a Kikába, ahonnan majdnem egy szőnyeggel gazdagabban jöttem ki, csak az a fránya bizonytalanság ne lett volna urrá rajtam. Így inkább meg se vettem. Útközben végigkísért minket a szakadó eső, de a körülményekhez képest hamar hazaértünk. Itthon még egy kicsit csacsogtam MSN-nen, majd fáradtan zuhantam bele ágyikómba. Azt hiszem engem sem kell ma már altatni...